Rendezvényszervező és fotós.
A sorrend épp változik.

A fotózás már iskolás korom óta az életem része. Felnőttként, szervezett keretek között tanultam meg igazán „beszélni” a kamerával, majd elkezdtem másokat is fotózni. Először a saját rendezvényeimen.

Több mint húsz évig rendezvényszervezőként dolgoztam, így a rendezvényfotózásba nem kívülről érkeztem.

A rendezvények világát belülről ismerem: tudom, mennyi minden történik egyszerre egy eseményen, mikor kell jelen lenni, mikor érdemes háttérbe húzódni, és melyek azok a pillanatok, amelyeknek később is jelentőségük lesz.

Talán ezért lett a rendezvényfotózás az egyik legfontosabb területem. Nemcsak a színpadon történő dolgokat keresem, hanem az embereket, a kapcsolatokat, a hangulatot és azokat az apró, őszinte pillanatokat is, amelyekből egy esemény valódi története összeáll.

Szia. Szilvi vagyok.

Elsősorban embereket és hangulatokat szeretek fotózni. Nem tökéletesre rendezett arcokat keresek, hanem valódi reakciókat, gesztusokat, találkozásokat és pillanatokat. Olyan képeket, amelyek nemcsak megmutatják, mi történt, hanem visszaadják azt is, milyen volt ott lenni.

A rendezvény- és portréfotózás mellett az állatok fotózása is közel áll hozzám, különösen a kutyáké és a lovaké.

Olyan igényes, átgondolt vizuális történetet adok át, amely nemcsak emlékként értékes, hanem PR-, sajtó- és marketinganyagként is sokoldalúan, azonnal használható.

Mert hiszem, hogy egy jó kép nemcsak megmutat valamit, hanem emlékeztet arra is, amit akkor éreztünk.